Kerttervezés

Állatbarát kert

Minden kert egy úgynevezett biotop, egy kis környezeti egység, csak éppen a lehetőségekhez képest a mi arculatunkra, igényeinkre formálva. Amelyik kert nem így működik, az rossz. A természetnek pedig részei a növényeken kívül az állatok is. Ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat a kertünkben, jelen kell lenniük.

Vannak állatok, akik nem kérdeznek sokat és jönnek, néha nem kívánt vendégként is. Hogy kinek mi tetszik a betelepülő vagy ottmaradó állatokból az ízlés kérdése. Nem találkoztam még viszont olyan emberrel, akit a madárdal zavart volna, ezért a kert természetes lakói közül ők a legfontosabbak . Madarakat a kertbe csalogatni és ott is marasztalni egyszerű:
Legyen sok fa és nagyméretű cserje, fenyő, mert itt el tudnak bújni, fészket tudnak rakni. Sok madár kifejezetten kedveli a szúrós, áthatolhatatlan cserjéket, mert ott védett a ragadozóktól. ( Nem véletlenül jellemző Angliára a sok madár, mert a vidéki telkeket övező, elvadult, magas élősövények kitűnő élőhelyek a számukra ) .

Oduk kihelyezésével még egy viszonylag fiatal kertet is vonzóvá tudunk tenni például a cinkék számára, akkor is, ha frissen kiültett 4-5 m magas díszfánkban ( szerencsére ) még nincsen odvasodás.
Ivásra és fürdésre alkalmas vízfelületeket is be lehet tervezni a kertbe. Különösen nyáron estefelé a kertben ücsörögni és a fürdőző madarakat figyelni, megnyugtató a napi rohanás után.
A téli etetésen kívül megfelelő cserje- és fafajok kiválasztásával év közben is lehet terülj asztalkám a kertben.

A házi kedvencek gyakrabban vezetnek konfrontációhoz, de az esetek többségében azért ezt a problémát is lehet kezelni. A kutyákkal van a legtöbb probléma, mert ő rág, kiszed, kiugrál, ás, beugrik a tóba, kidönti a lámpákat . Közös munkával a tulajdonossal együtt – a legmániákusabb rombolókat kivéve – lehet szép kert, ahol a kutya is jól érzi magát. Már a tervezés során átgondolom a növénycsoportok elhelyezését, a kennel árnyékolását, a kutya nemétől függően a növényfajok kiválasztását. Megfelelően elhelyezett növénycsoportokkal lehet szép ( és úgy is maradó ) előkertet készíteni .

A harmadik nagy csoport az állatos tó. Minden tóban laknak állatok. Lehet, hogy csak szúnyog-, vagy szitakötőlárva, de ott van. Gyakori kérdés „ Nem lesz tele a kert szúnyoggal, ha lesz egy tavam ? „ Ha halak és/vagy békák vannak benne akkor biztosan nem. Mindkettő számára ünnepi lakoma a szúnyoglárvák kikelése . Aki retteg a békától, annak csak annyit lehet mondani, hogy nem jobban, mint a béka tőlünk. Ha egy béka talált egy jó kis tavat magának, biztosan nem fog bejönni a lakásba, otthagyva az ő összkomfortos lakhelyét . A békabrekegés viszont együtt jár a hímbékával, aki ezt nem szereti, az már tényleg probléma.

A díszhalak a tóban szép látvány. Etetésük is élvezetes, főleg ha meghatározott napszakban és helyen történik, mert akkor már várják a jussukat.

allat1 allat2